#Bajnai Gordon

Magyarország megmenekült a pénzügyi összeomlástól, de…
 

Magyarország megmenekült a pénzügyi összeomlástól, de…

Magyarország megmenekült a pénzügyi összeomlástól, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítsége nélkül is boldogulhat, de még nincs biztonságban, és tartania kell magát a szigorú költségvetési politikához, hogy bevezethesse az eurót – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek.

hvg.hu hvg.hu


Bajnai: az EU hatékonyabb értékszövetséggé válhat
 

Bajnai: az EU hatékonyabb értékszövetséggé válhat

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint örömmel és megnyugvással vehetjük tudomásul az ír népszavazás eredményét, amellyel egész Európa, így Magyarország is nyert, mert elhárult az eddigi legnagyobb akadály az elől, hogy az Európai Unió erősebb és hatékonyabb értékszövetséggé váljon.

unknown unknown


Pontokba szedve: Járai kontra Bajnai
 

Pontokba szedve: Járai kontra Bajnai

Nem volt igazi összecsapás – sem tematikusan, sem időben-térben. Előbb Orbán Viktor első pénzügyminisztere, a jegybank későbbi elnöke, Járai Zsigmond beszélt a Közgazdász-vándorgyűlés mintegy félezer hallgatója előtt, majd egy órával később a Washingtonból Bécs érintésével Zalakaroson landoló kormányfő. Kettejük között szünet, s lazításképpen Futó Péter és Parragh László előadása a válságkezelés árnyoldalairól – munkaadói nézőpontból. A szokásos, kulturált elégedetlenség.

unknown unknown



Bajnai: Magyarország elkötelezett a klímavédelemben
 

Bajnai: Magyarország elkötelezett a klímavédelemben

Fontos bejelentések történtek a keddi New York-i nemzetközi klímaváltozási csúcstalálkozón több olyan ország részéről, amely a világ legnagyobb szennyezéskibocsátói közé tartozik - mondta el a tanácskozáson részt vevő Bajnai Gordon miniszterelnök a magyar sajtó képviselőinek.

MTI MTI




New Yorkba utazott Bajnai Gordon
 

New Yorkba utazott Bajnai Gordon

Bajnai Gordon miniszterelnök ötnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, New Yorkba utazott vasárnap. A delegáció tagja Balázs Péter külügyminiszter is.

MTI MTI



Ez lesz az utolsó válságbüdzsé, Bajnai szerint
 

Ez lesz az utolsó válságbüdzsé, Bajnai szerint

Ha jól tesszük a dolgunkat, ez az utolsó válságkezelő költségvetés Magyarország életében, legalábbis a mostani gazdasági válság tekintetében - mondta Bajnai Gordon szezonnyitó parlamenti beszédében hétfőn. A Fidesz szerint a kormény miatt instabil az ország. Az SZDSZ szerint ez a kormány stabilizálta az országot. Évadnyitó a Kossuth téren.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu




Fico és Bajnai az EBESZ-ajánlást követné - de mi is az?
 

Fico és Bajnai az EBESZ-ajánlást követné - de mi is az?

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön, Robert Fico szlovák kormányfővel Szécsényben folytatott találkozója után jelentette be, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény kapcsán támadt vitákat az EBESZ kisebbségi főbiztos ajánlásainak szellemében kívánják feloldani. De mit is ajánl az EBESZ főbiztosa?

MTI MTI